Új év, új élet...?

Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet úgysem tartunk be. Már az újévi ebéd után rágyújtunk az első cigarettára, január közepén már nem hiszünk abban, hogy az év végére folyékonyan beszélünk angolul, a fogyókúrát elhalasztjuk "jobb időkre", a nyári szabadságra. Addig úgyis mindenki elfelejti. De ezen a kivételes újévi éjszakán még mindig úgy érezzük, hogy nemcsak új év kezdődik, hanem most kezdődik minden. - Janusz Leon Wisniewski

Mindenkinek van-volt-lesz az életében (van akinek rendszeresen is), az a bizonyos "jövő hétfő"... Amikortól lefogy, leszokik, nem idegeskedik többet a főnökén, többet foglalkozik a gyerekkel és kevesebbet nézi a tévét, bármi... Nem tudom, hogy valakinek valaha sikerült-e már ezeket "jövő hétfőn" elkezdeni és konzekvensen be is tartani. Nekem még soha. Volt pár forduló az életemben, amikor tényleg belekezdtem, amikor tényleg befejeztem, amikor tényleg megváltoztattam... Egyik sem hétfőkhöz vagy elsejékhez kötődött. Pedig hányszor kezdtem én is el a fogyókúrát "hétfőn"... Nagyjából 2-3 órát tartott ki a lelkesedés, jobb turnusokban talán egy napot is. Mármint vacsoráig... :) Azonban azok a fordulópontok, amik tényleg kitartottak, és tényleg igazi változáshoz vezettek, mindig ott azonnal jöttek el. Persze ezek a pillanatok nem mindig örömteliek. Van, hogy kell hozzá egy sokk... ha otthagy a pasid, ha hirtelen magadra maradsz egy problémával és nem tudod tovább várni hogy más megoldja helyetted, ha meglátod az iszonyú farodat a próbafülke fényárjában, amire nem megy föl a legnagyobb farmer sem... Sőt: állítom, hogy kisebb vagy nagyobb, de határozottan sokk kell ahhoz, hogy ezek a fogadalmak kitartó változtatáshoz vezessenek. De tényleg... ha alapvetően nincs baj, elvegetálgatsz az amúgy középszar helyzetedben (legyen az bármivel kapcsolatos), akkor mireföl is változtatnál? Alapvetően tudod, hogy a gyerekkel kéne olvasni esténként, de olyan jóképű az a Booth ügynök, meg amúgyse bukott meg a gyerek olvasásból, a hármas is jegy, majd nyáron gyakorlunk... 

Az emberek nem szeretik a változást... a változás megerőltetés, a változás kín. Ha persze-persze sír a szád, mert mindenkinek sír (hülye magyar mentalitás ez, igazán), neked miért ne sírna, de alapvetően kedélyesen elvagy az 50-es méretű farmeredben, senki sem szól be, meg találtál is egy xxl shop-ot ahol egy náladnál is nagyobb nő szolgál ki, minek is változtatnál... Bezzeg ha be se férsz a Mango próbafülkéjébe (de komolyan, ott valaki emberfia komfortosan érzi magát amúgy??? A Mango próbafülkéje a legnagyobb kib.szás a női nemmel, ezt bizonyosan állíthatom) Szóval ha valami sokk ér, egyből elgondolkodsz, hogy talán a változtatás kínja megérné, talán egy számodra komfortosabb világba vezetne el. Merthogy a kitartás fontosabb mint az elhatározás. Ha nincs motivációd, ha nincs meg az új élet reménye, nem lesz kitartás. Valami cél mindig kell. Lehet az egy 40-es farmer. Lehet az egy kiegyensúlyozottabb gyerek, vagy egy boldogabb házasság. Vagy egy új autó... Vagy egy komplett új élet, külföldön. Bármi lehet, ami téged előre visz. De cél nélkül nem megy... sodródni az élettel kényelmes (sokan csinálják... csináljuk, igen, néha én is... na jó, sokszor) csak sehova nem vezet. Alapvetően elringatózol, ha túl hideg azért reklamálsz mer már milyen dolog az, de amúgy nem rossz, persze néha-néha odavág a víz a parthoz, felébredsz, kicsit kaparod a partfalat, mindegy hogy homokos vagy agyagos, legfeljebb több idő alatt mossa ki a körmeid alól a víz, aztán visz tovább az ár. Végül eljutsz a nagy büdös sehova. És emberek így élnek le életeket. Time flies...

Szóval alapvetően ezek az új év-új élet fogadalmak jó dolgok... csak 90%-ban cél nélküliek, ezért aztán hosszabb-rövidebb (inkább rövidebb) idő után csúfosan bebuknak. Leszokok a dohányzásról. Oké, de miért? Hát nem is tudom... tökre szeretek cigizni, csak hát drága...na majd ha eléri az 1000 forintot, akkor!...meg amúgy is.. na jó, buliban néha... Hja, kérlek, így nem fog menni... Azt javaslom, hogy sokkhatás híján a nagy-nagy-ÓRIÁSI fogadalom helyett inkább a célokat határozzuk meg 2014-re. Ha megvannak a célok, megvan a jobb élet víziója, utána kezdjük el megfogalmazni, hogy hogyan érhetjük el.  Folyamatos lépések, próbálkozások, ha nem jó délnyugatnak, induljunk északkeletnek, csak lássuk magunk előtt a célt, hogy mit akarunk elérni, hogy mivé akarunk válni. Nincs recept. Nem hiszek sem abban, hogy "apró lépésekkel, minden héten változtass meg egy pici dolgot és majd akkor észre sem veszed és minden megváltozik" de abban sem, hogy "radikálisan, azonnal mindent, pár hétig fáj, de utána jó lesz"... Minden élethelyzetben más működik... Minden embernél más működik. Csak legyen célod. Ez a legfontosabb... Boldog új évet mindenkinek. Boldog új évet nekem.

Példakép

Pár napja a reggeli forgatagban álltam egy kedves embertársam hónaljában a metrón egy laza 40 percet, és ott ütötte meg a fülemet a következő beszélgetés, (valami kollegájukról, úgy vettem ki), két fiatal, kb 20-as éveik végén járó, öltönyös-laptoptáskás fiatalember szájából. Próbálom idézni, hogyaszongya az egyik:
"-te, ez a John/Gordon/Paul/mittudomén, ez zseniális. Hát ez úgy hazudik, hogy még én is elhiszem. A múltkor meg lelépett az étteremből fizetés nélkül, vágod, amikor fogadtunk. Minden országban megcsinál mindent ahova helyezik éppen, úgyis megy tovább januárban Ázsiába a céggel. Ő a példaképem."

Hallgattam, és közben azt üvöltöttem belül hogy "WTF?!? MIVAN?!? TESSÉK?!?". Csak nekem ennyire érthetetlen ez? Ezen agyalok azóta is, szóval muszáj leírnom amit gondolok erről, különben súlyos belső torzulásom lesz. Szóval, megnéztem hogy "hivatalosan" mi a példakép fogalma. Ez:

"Mintául választott személy, akiben a példaképválasztó különösen értékes, számára vonzó tulajdonságokat érez meg vagy ismer fel... A mintaképélmény pszichikai szükséglet, mely a következő gyökerekből táplálkozik: a gyengeség leküzdésének szükséglete, kiegészülési, kompenzációs, fejlődési szükséglet, a már kialakult értékelő álláspontok megerősítésének szükséglete... Ezek lehetnek: élő példaképek, szimbolikus modellek, történelmi vagy fiktív személyek (pl. regények, filmek alakjai)." - Zrinszky László 

És valóban, eszerint nincs benne, hogy ezeknek a például választott értékeknek JÓNAK kell lennie... Pedig így kéne lennie nem? A követendő példának jónak kellene lenni. Persze, megint jön, hogy mi a a jó... Hát szerintem ezek azok, például:  az örök értékek (szép, jó, igaz) felismerése, tisztelete és képviselete, az élet, a béke, a család, a gyermek tisztelete, a környezet harmóniája iránti fogékonyság, rendszeretet, minőségigény, a pontos, megbízható munka öröme, a kiváló teljesítmény kitüntetett értékként való elfogadása,  az új iránti fogékonyság, a szabadság, a kreativitás igénye és tisztelete, felelősségérzet, a fenntarthatóság szerinti életvitel,  becsületesség, megbízhatóság, nyíltság, igazmondás, emberszeretet, kölcsönös megbecsülés, hagyomány- és tekintélytisztelet, az egyéni különbségek iránti nyitottság és tolerancia, a gyengébbek támogatása, szolidaritás, a korlátaink elfogadásán alapuló alázat, érzelmi érettség, belső harmónia, egyéni-és nemzeti önbecsülés, empátia, szeretetre való képesség és szeretetre méltó élet, az igaz barátságra, a szerelemre való képesség, együttműködési és segítőkészség, szolidaritás, kompromisszumkészség, önmérséklet, az értékrend betartásának igénye, igazságosság, tisztesség. 

Nagyjából ezekre gondolok én a "JÓ" értékek alatt.

Úgy gondolom, hogy Magyarországon, általánosan negatív és fanyalgó hozzáállásunk miatt a pozitív példa ritkább, és ezért még sokkal fontosabb, mint máshol. A hősök inflációjának korát éljük. Senki sem lehet igazi hős, mert van nála még nagyobb. A jellemfejlesztő, pozitív példák keresésének a titka, szerintem, hogy a csoda helyett keresd a köznapian jót, a hétköznapi hősöket. 

Nekem kb 30 évig nem volt példaképem. Lehet, hogy igényem sem volt rá, nem tudom, de így felnőtt fejjel visszagondolva, nem is igen volt kit példaképnek tekinteni. Nyilván a szülők ezalól kivételek, hisz igazi hősök ők, de ezt a témát most hagyjuk, erről majd máskor, szeretlek anya.
Szóval például egyetlen tanáromra sem mondanám, hogy példaértékű volt. Egyre sem. De hogyan is mondhatnám? Nyilván akkor mikor dolgozatot íratott, ő volt 40 éves "igazi felnőtt" mi meg 15 éves kamaszok, tartottunk tőle és azt hittük, hogy minden tud, közbe' meg utólag rájössz, hogy semmi mást nem csinált csak unottan felolvasta az anyagot a tankönyvből. Meg, hogy olyan hibákkal meg akcentussal tanította az idegen nyelvet, hogy egyetlen élő angol sem bírná ki visítva röhögés nélkül (és még ő kritizált, nem is akárhogyan), arról a valószínűségszámítás tanárról nem is szólva akihez szigorlaton miniszoknyában kellett menni hogy esélyed legyen, és bármilyen jól is tudtad az anyagot ha nem tudtál a második világháborús tankokról társalkodni, max kettest kaphattál. Aztán magyarázd meg otthon. Szerencsére az én anyám tudta, hogy az egyetemen a kettes is jegy, de volt akié nem... na mindegy.

Szóval én nem voltam olyan szerencsés, hogy igazi példaképek vettek volna körül amíg felnőttem, igazán irigylem, akinek volt ilyen. Azonban az utóbbi időben találkoztam két olyan emberrel is szinte közvetlenül egymás után, akikre azt mondhatom, hogy példaértékűek, és igazán felnézek rájuk. Nagyon érdekes, hogy mindkét emberre a sport által találtam rá. Nem tudom, hogy ez véletlen-e, szerintem nem. Persze, nyilván nem azt mondom, hogy csak a sportolók között vannak példakép-értékű emberek, ha mondjuk biofizikus lennék akkor joggal lehetne mondjuk egy Nobel-díjas a példaképem, vagy ha zenész lennék, akkor mondjuk Mozart. De én, mint átlagos "diplomám van-de valójában nem értek semmihez-30 évesen keresem a helyem a világban"-generációs kispajtás, az útkeresésemen a sport és egészséges életmód felé terelt a sors, és ezért is igazán hálás vagyok mert imádom. Azonban az megdönthetetlen tény, hogy a sport olyan kitartást és tartást ad, amit alapvetően nagyon nehéz elérni. Jó esetben megtanít rá, hogy azt kapod amiért keményen megdolgozol, és a fejlődést csak te tudod elérni, senki más helyetted. Megtanít nem feladni az első nehézségnél. Megtanít tisztességesen versenyezni és tisztelettudóan veszíteni is. Megtanít küzdeni és a versenytársakat nem lebecsülni. Ezért is kéne minden gyereknek sportolni, hogy ezeket az értékeket korán elsajátítsák...

Szóval igen, vannak még hétköznapi hősök. Vannak, csak nem sztárolják magukat, teszik a dolgukat úgy, ahogy az ő értékrendjük szerint legjobbnak tartják, pátosz nélkül. Talán nem is egyszerű őket felismerni, mert elszoktunk már attól, hogy valaki szerényen, teljes átéléssel, és komolysággal cselekedjen. Nagyon népszerű már manapság az "ejj ráérünk arra még" és a "jó lesz az úgy is"-mentalitás, ezért alapbeállításként ezt várjuk. Ezért aztán amikor találkozol valakivel aki szívből, komolyan csinál valamit, először megrémülsz, hogy túl szigorú, vagy azt hiszed, hogy csak játsza az agyát, tehát - sajnos - valamiért rögtön valami negatívat feltételezel erről a hozzáállásról. Azután, ha nem futsz el az első ijedtségtől, idővel kiderül, hogy messze nincs ilyenről szó, és az agyjátszás olyan messze áll ezektől az emberektől, hogy talán a szó jelentését sem tudják. Egyszerűen csak tényleg, igazán komolyan veszik amit csinálnak, valóban, komolyan, igazán át akarják neked adni a tudásukat, önzetlenül, tiszta jóindulattal. Rájössz, hogy ezek az emberek valószínűleg sokkal kevésbé lesznek szigorúak veled, mint magukkal. Olyan bizalmad alakul ki feléjük, ami nagyon ritka. Idővel mindig bebizonyosodik, hogy amit ők mondtak, azt tényleg úgy van, mégha amikor mondták még nem is hitted el. Utólag esik le sokszor, hogy "hű, hát ezt ő megmondta!" és jóleső érzés fog el, mert tiszteletet érzel, hogy tényleg, igaza volt és tényleg jót akart. Azután azon kapod magad, hogy azért próbálsz maximumra törni, azért koncentrálsz 150%-osan mondjuk a vizsgán, hogy ő láthassa és hogy büszke lehessen, mert annyit akarsz neki visszaadni, amennyit ő adott neked. Nem lehet ezt visszaadni, de akkor is megpróbálod. Ezek hatalmas pozitív és tiszta energiák, amik így áramlanak, óriás teljesítményt lehet így elérni, és másokat óriás teljesítményre sarkallni. És ezek az emberek semmit nem tettek másként, mint ahogy élnek. Ezt másképp nem is lehetne, mint hogy mélyről jön, és igaz. Ők nem követelik a tiszteletet, az mégis kialakul feléjük. Oké, jöhetnek a kétkedők, hogy "aki régebben ismeri ezeket az embereket, biztos tud róluk mást is, meg hogy senki sem tökéletes". Sosem állítottam, hogy ezek az emberek tökéletesek, és igen, nyilván a jellemfejlődés útján ők is végigmentek. Ők is voltak kamaszok (ki nem?), meg buliztak meg miegymás. És? Amit a veled való találkozás pillanatától leraktak eléd az asztalra, abba nem lehet belekötni. Ez az, ami számít. Én igazán hálás vagyok ennek a két embernek, és a sorsnak, hogy találkoztam velük, és remélem, hogy lesz még sok alkalmam tanulni tőlük. Köszönöm Vivi, köszönöm Zoli. You gave me the reason.

Magadnak csinálod...

Nézz a tükörbe... ő a versenytársad. 

Alapvetően nem értek egyet ezzel a fitness-motivációs dömpinggel ami elárasztja a netet meg mindent. Kicsit olyannak érzem mint a vézna modelleket, akiktől a bizonytalan tinilányok anorexiásak lesznek, hogy úgy nézzenek ki... Persze a fitmodellektől senki sem lesz anorexiás, csak lehet frusztráló egy kissé önbizalomhiányos nőnek, hogy mindenhonnan az ömlik rá hogy "ne add föl, akkor jó a ha fáj, keep going-keep pushing, anélkül semmi vagy". A gyönyörűséges testű lányok tényleg léteznek, csakhogy ők nagy részben ezzel töltik az életüket, hogy így nézzenek ki, lévén ehhez rengeteget-nagyonnagyonsokat edzenek, tehát vagy maguk is edzők, vagy már profi szinten ebből élnek. Persze, óriás respekt nekik ettől függetlenül, de akkor is ez van. Nyilván van köztük kivétel is, aki amúgy könyvelő napi 8 órában, de nem ez a többség. Arról nem is beszélve, hogy azért ezeknek a modelleknek (fiúknak és lányoknak) általában van sportmúltja, meg szerencsés genetikája is. Továbbá a sportmodell lányonak szerintem 80, de inkább 90%-ban meg van pl csináltatva a mellük, mert a mell zsírszövet, és olyan a világon nincs hogy kockás a hasad, egy gramm zsír nincs a tested más részein, de közben D-s melltartót hordasz. Ez amúgy nyílt titok, nincs is ezzel semmi baj, csak hát az átlagnőhöz ezáltal nem lehet őket hasonlítani, aki nézegeti otthon magát a tükörben mondjuk 2 gyerek után...

DE: másrészről pedig egyetértek ezzel a trenddel, mert megmutatja, hogy lehetséges. Hogy ezek nem fotoshoppolt modellek, hanem valóban izmos a fenekük és valóban ilyen a testük. Hogyha valakinek motivációra van szüksége mert otthon ül az összepakolt edzőcuccával és beszippantja a kanapészörny, határozottan segít kimenni az ajtón. Ha eljön a holtpont félúton, segít emlékezni hogy miért is indultál, mert a motiváció igenis segít. Valószínűleg ezek a lányok sem így születtek, tehát ez valódi, reális, elérhető állapot. Persze csak akkor ha elég időt fordítasz rá. Mikor én komolyabban edzek, elmondhatom hogy nincs szociális életem. Napi 8 óra meló, előtte és/vagy utána edzés, este 9-re hazaesés, elájulás. Ez így van, nem szépítem. De ha akarsz valamit, pár hónapra bevállalod ezt az erőltetett menetet. Mint ahogy be fogom vállalni januártól 3 hónapra. De ezt már most előre tudom, hogy ez bizony ilyen lesz. Viszont nekem ez most megéri, és publikálni is fogom a végén az eredményt, hogy lássátok, nem a vakvilágba beszélek azért én se, és igazából sajtos csipszet gyömöszölök az arcomba a billentyűzet fölött... :) Ezt azonban évekig nem lehet bírni, hacsak valakinek nincsenek előrehaladott remete-hajlamai... Ez egy dolgozó, gyereket nevelő átlagembernek sajnos nem élhető állapot. 

Az fenntartható, egészséges középutat megtalálni viszont nem művészet. A titok annyi, hogy mindenki saját magához viszonyítson elsősorban. Óriás közhely, de igaz, hogy fogadjuk el magunkat, majd ezután nézzük meg mit tudunk reális célként kitűzni. Nekem pl sosem lesz gazellabokám meg vékony derekam. Egyszerűen ilyen a csontvázam és kész. Reálisan állapítsuk meg, hogy mi a "hozott anyag" amivel rendelkezünk. Ne pazaroljuk az időt, hogy olyan dolgokon keseregjünk, amiket nem lehet megváltoztatni. Ha valakinek a válla-dereka és csípője nagyjából egyforma széles (mint nekem), ne akarjon Jennifer Lopez testet, mert akármennyit edz és izzad, nagyot fog csalódni. Ellenben ne használjuk kifogásként se, hogy "nekem ilyen a genetikám". Olyan genetika, hogy "30 kiló felesleg van rajtam, mert nagyanyám is kövér", nincs. Viszont ha pl valakinek szép homokóra formája van, az igenis tegyen meg mindent azért, hogy ezt egy óriás dinnye-forma beépített zsírpárna ne takarja el. Tudjuk meg, hogy kik vagyunk, tudjuk meg hogy mink van, és abből viszont kutyakötelességünk, hogy kihozzuk a legjobbat, a saját tempónkban. Fogadjuk el akár azt is, hogy mondjuk két gyerek után nem ugyanazok a célok, mint 20 évesen, de a gyerekeket akkor sem elfogadható számomra, hogy sokan mindegy indokként használják fel arra, hogy miért néznek ki úgy, ahogy. Ez a poszt direkt csak a kinézetről szól, és nem firtatom ennek az egészségi vonzatait. A kinézet fontos, ha bevalljuk, ha nem. Nyilván ezért van az, hogy három napja keresek Pesten kozmetikust, eddig négyet hívtam fel de egy sem tud elvállalni mert "karácsonyig tele vagyunk". Mint ahogy az összes rázatós-elektromos stimulálós-nemkellsemmitcsinálnicsakfeküdni és égazsír-típusú szalon is tele van, egyfolytában. Mindenki nézi a másikat, és mindenkinek van véleménye is a másikról (húú nézmá' hogynézki - ugye, ugye?), és mindenki szeret jól kinézni, az emberek igenis szeretnek szépek lenni. És mindannyian tudjuk, hogy ez mennyire meg is tudja keseríteni az emberek életét, ha mégsem azok. Rengeteg lelki sérült mászkál az utcákon, akik elégedetlenek okkal vagy ok nélkül saját magukkal. Fogadjuk el, hogy a 21. században élünk, és ez egy ilyen világ. Méltatlankodhatunk, hogy nem szeretjük pl a mobiltelefont és bojkottálhatjuk is a használatát, csak nem érdemes... Ugyanúgy, lázadhatunk, hogy nekünk márpedig nem fontos a kinézet és "engem értékeljenek a belsőm meg tudásom alapján", csak ne lepődjünk meg ha majd egy fontos melót nem kapunk meg mondjuk emiatt, mert igen, ez bizony megtörténhet. Az adott korszak ellen lázadni lehet, csak fárasztó és általában sikertelen is. Ez a szomorú valóság. A jó hírem viszont, hogy (dobpergés):

A megoldás egyszerű: TENNI KELL ÉRTE. Tenni kell magunkért, a külső-belső szépségünkért. Heti 2-3szor meg kell tanulni időt szakítani valamennyi testmozgásra. Tenni kell érte, ki kell menni a piacra zöldséget vásárolni. Azután meg kell erőltetni magunkat és elkészíteni az ételt. TENNI KELL ÉRTE. Anélkül sajnos nem fog menni. A saját szépségedet senki sem fogja készen házhoz szállítani, erre semmi más opció nincs. A szépség relatív, és nem a kockás hasat jelenti. Az igényt, az ápoltságot, az életkornak megfelelő erőnlétet és az ebből hozadékosan adódó megfelelő egészségi állapotot jelenti. Ha te ennél többet tudsz felmutatni, az csakis pozitív lehet, káros mellékhatások kizárva. Emelkedjünk fel a fotelből és kezdjünk hát neki. Nincs kiskapu...

Kiskarácsony nagykarácsony 2.rész - tesztelés, első kör

Hogy tutira menjek, egyszerűsített formában kipróbálom a recepteket amiket karácsonykor főzni fogok. Az egyik oka, hogy megkóstoltassam a népekkel, hogy nehogy lukra fussak az ízzel, a másik pedig, hogy nehogy a végén jöjjek rá, hogy valamelyik alapanyag hiányzik és rohangálhassak december 24-én valamelyik fűszerért... 

Szóval természetesen nem a pompázatos karácsonyi műsort főzöm meg, hanem az egyszerűsített verzióját. Például tegnap két "fogást" is leteszteltem ebédre, a kedvenc egyben sült ételemet, és a kekszet. Ez egy egyben sült dolog amúgy is az egyik favoritom, az oka pedig nagyon prózai: egyetlen edényben készül el minden, tehát csak azt kell mosogatni. 

Végtelenül egyszerű a történet, bármilyen husit (csirkecombtól marhafelsálig bármi jöhet) befűszerezünk ízlés szerint, megtisztítjuk a zöldségeket (értelemszerűen hasonló zöldségeket, tehát gyökérzöldségeket - hisz azok egyszerre puhulnak meg), egy tepsibe, jénai tálba vagy római tálba lerakjuk a zöldségeket a husival, mehet a sütőbe, és a husitól függően 1-2-3 óra múlva kész. Nyilván ha csak burgonyát rak bele valaki mondjuk csirkecombbal akkor elég lesz az 1 óra is, de ha mondjuk egészben hagyott marhafelsálat vegyes zöldséggel (répa, burgonya, cékla, hagyma, fehérrépa...) akkor akár három óráig is kell sütögetni. Se bő olaj, se prézli, se semmi nem kell hozzá, én csupán egy egész pici olajat szoktam a tetejére rakni, hogy ropogósra süljön tőle a zöldség.

Namost én ezt tegnap elkészítettem, amúgy szinte sosem eszünk disznóhúst, de most egész friss karajt kapott a hentes, úgyhogy gondoltam miért ne... Tisztítottam hozzá krumplit, répát, céklát és hagymát, az egészet beraktam a kedvenc kis viharvert teflontepsimbe, másfél óra 180 fokon alufóliával lefedve, majd még kb negyed óra fólia nélkül, és voila. Így festett a dolog lépésről lépésre:

Természetesen karácsonykor majd "puccosabb" formában fogom mindezt elkövetni, pl római tálban fogom megsütni (csak most nem volt kedvem beáztani a tálat meg miegymás), és terveim szerint gyönyörűséges marhahusit fogok megsütni zöldségekkel, és hogy ünnepibb legyen a fogás, fogok még hozzáadni vörösbort, gyöngyhagymát és kakukkfüvet, hogy kicsit burgundi-marharagu fílingje legyen, de mégsem egy szószos étel lesz. Egyébként, ha netán túl sokáig tart míg megpuhul a husi, és a zöldségek neadjisten túlságosan szétfőnének, akkor sincs semmi baj, a B-terv az, hogy ha látom, hogy a husi még sehol (nem gyakran sütök egyben nagyobb darab marhát, úgyhogy még akár meg is történhet) a zöldségek pedig túl fognak sülni, akkor a burgonyát kiszedem, a többi zöldséget bent hagyom, öntök még hozzá vörösbort, és hagyom hogy szétfőjenek. Utána mikor kész a husi akkor a szétfőtt zöldségeket leturmixolom egy kicsi igazi vajjal, mintegy barnamártás jelleggel és mehet a husi és krumpli mellé. Szerintem ez a fogás határozottan ünnepi, és végtelenül egyszerű, nem kell mindenféle külön fazekakban pepecselni vele, és az íze pedig felülmúlhatatlan. Arról nem is beszélve, hogy semmi egzotikus nincs benne, itthon is könnyen beszerezhető minden egyes alapanyaga bármikor. A zöldségek édesre sülnek és ropogósak, nekem ez a kedvenc köretem az egész világon, de tényleg. Ha diétázik valaki, ne rakjon bele burgonyát, de egyébként ennyi burgonya simán belefér, főleg hogy ilyen egészséges módon készül.

A másik dolog amit csak azért sütöttem meg, mert én tudom, hogy finom, csak muszáj volt megkóstoltatnom, hogy másnak is ízlik-e. Két ember (plusz én, az három :) ) egybehangzó véleménye szerint meglepően finom, ahhoz képest hogy keksz, és nincs benne se cukor, se liszt. Ha nem mondom el előre hogy ez ilyen "fitnesszes" keksz, senki sem mondja meg róla, és akkor az "ahhoz képest..."-rész is kimaradt volna az értékelésből :) :)  Ami van benne:

- 3 banán

- 1/3 bögre reszelt alma

- 2 bögre zab

- 1/4 bögre mandulatej v sima tej, de nekem nem kellett bele mert elég laza volt a tészta, lehet hogy a banánok érettségétől is függ, hogy milyen puhák

- 1/2 bögre mazsola - én ezt kihagytam, gyerekkorom óta utálom a mazsolát, de bármivel helyettesíthető, aszalt vörösáfonya vagy bármi

- 1 teáskanál vanília - aki szereti

- 1 teáskanál fahéj, szegfűszeg, narancshéj, mézeskalács-fűszerkeverék, vagy egy pici méz, bármi ami ízlés szerint belefér

- csipet szódabikarbóna

Óriás bonyolult elkészítési módja: keverd össze a hozzávalókat

Sütési idő: 18-20 perc, 200 fokon

Íme képekben:

Ki mondta, hogy bonyolult dolog a főzés?? :) 

Kiskarácsony nagykarácsony 1.rész - a tervezés

Én tényleg, őszintén sose értettem ezt a karácsonyi nagyzabálást. Lehet, hogy szerencsés véletlen csupán, de a mi családunkban sosem volt divat ez az őrült zabálás. Hárman vagyunk lánytestvérek, ezért nálunk mindig inkább a "csajos" kaják domináltak, mint pl karácsonyi vacsorának pulykamell franciasalátával vagy ilyesmik, de komolyan mondom nem tudok például felidézni olyan esetet, hogy anyukám sült krumplit sütött volna otthon, bármikor is. Leveseket ettünk sokat, meg főzelékeket husival meg fasírttal, rakott zöldségeket, ilyesmit. A legnehezebb kaja a rakottkrumpli volt, az tényleg nem diétás de mutassatok egy magyar családot ahol az nem nagy kedvenc. Nagymamáméknál is mindig szezonális, kertben éppen fellelhető zöldségekből volt a menü, na jó, mama azért nagy sütimester, de azt is ésszel, nem minden nap. Viszont tisztán emlékszem (talán óvodás korú lehettem), mikor mondtam papámnak, hogy éhes vagyok, és ekkor letépett egy érett paradicsomot a kertből, és mondta hogy ezt egyem. Szóval így zajlott nálunk a gyerekek etetése, nem volt csoki meg csipsz meg ilyesmi, a jutalomfalat egy darab színes gömbrágó volt ebéd után :) Ezért aztán talán mondhatom azt, hogy szerencsés háttérrel rendelkezem ahhoz, hogy ne is igényeljem ezeket az óriás többnapos végnélküli evészeteket, pláne ne műkajákból meg habcsókokból meg egyéb rettenetes cukros dolgokból.

Meglepően sokan felteszik nekem a kérdést, hogy ők szeretnének egészségesebben főzni, de hogyan? Meg hogy: ha nem eszek krumplit mellé, akkor mit egyek? Meg ha nem rántom be a levest akkor micsináljak vele? Szóval arra gondoltam - mivel idén én leszek a szerencsés aki a karácsonyi vacsit sok emberre elkészítheti, első ilyen alkalom jajajaj :) - leírom, hogy én mit, miből és hogyan fogok elkészíteni, úgy, hogy 3 férfi is lesz a társaságban, akiknél nincs kegyelem, nincs bocsánat ha valami nem finom azok ugyan meg nem eszik... Egyetlen egy dolgot fogok készen rendelni, az pedig a bejgli. Én ugyan nem szeretem, de a fiúknál nem tudom kikerülni a mákos és diós bejglit, szóval annál be kell hogy adjam a derekam. Viszont minden mást saját kezűleg fogok elkészíteni, illetve még egy bevallanivalóm van, erősen gondolkodom rajta, hogy van egy grillcsirkés Budán, ahol lehet előre rendelni grillkacsát is, szóval lehet hogy azt bepróbálom az egész grillkacsát valamelyik étkezésre vöröskáposztával... nem mintha nagy kunszt lenne megsütni egy madarat egészben, viszont mégis, csomó ideig tart (nem is tudom, de hogy 3 óra hosszat minimum kell sütni egy nagyobbacska jószágot, az tuti). Mivel alap, hogy megőrülni sem fogok az egész készülődésben, ezért minél egyszerűbbre veszem a dolgot, hát igen, bevallom, a grillkacsa ötlete erősen foglalkoztat :) Na de majd meglátjuk, majd beszámolok ígérem.

Fogok ezenfelül természetesen házi készítésű sütit meg kekszet is sütni, karácsonyi ízekben, minden fahéjtól meg szegfűszegtől fog illatozni, és mégis, egy gramm fehér lisztet sem fogok felhasználni semmihez (nehéz is lenne, mert nincs otthon egy szem liszt sem). Lesz még hal is, az meg majd jól attól függ, hogy a Metro-ban milyen halat fogok kapni, de hogy nem olajban-panírban lesz elkészítve, az is tuti.

Lesz forralt bor is száraz vörösborból, szóval egy percig se gondoljátok, hogy éhezni fognak a népek. A fán ellenben nem lesz szaloncukor, se mézeskalács, sorry. Házilag otthon fabrikálni szaloncukrot se időm, se kedvem nincs (akinek van, annak a jó hír, hogy lehetséges! :)) a mézeskalácsot meg nem tudom meg lehet-e csinálni zabpehelylisztből, de szerintem nem, mert annak nagyon fontos, hogy milyen az állaga... Szóval azt kihagyom.

Egyébként bárkinek bármi ötlete van a karácsonyi menüre, ossza meg velem, mert mint láthatjátok még nem kristályosodott ki a tervem :)

Most pedig megyek a piacra ötleteket gyűjteni :)

:) :) :)

Barátnőmtől kaptam :D Ezek szerint mégis tudják, hogy mit nem kéne... :) Na majd megnevelem mindet előbb-utóbb, remélem!

Egészséges almás joghurt

Nagyon egyszerű, nagyon gyors és nagyon egészséges: nem kell hozzá egyéb csak jó minőségű natúr joghurt, édesítőanyag (méz, stevia vagy akár édesítőszer), alma és fahéj (meg szegfűszeg, aki szereti). Mivel most szezonja van, mondhatnám, hogy "igazi téli ízek", de amúgy nem, mert nyáron is nagyon jó, akármilyen gyümivel :)

Almát meghámozod (remélem más is megeszi a gyümölcs héját, miközben hámozza :) ), lereszeled, ha sok az időd meg is párolhatod (picit más íze van ha nem nyers), ha nincs sok időd akkor összekevered a joghurttal, a fűszerekkel, édesítőanyaggal és kész. Ha mondjuk komplett reggelit szeretnél akkor adj hozzá lenmagot és/vagy zabpelyhet, egy banánt, aszalt gyümölcsöt, vagy főzz zabkását és keverd vele össze vagy bármi:

Sokkal finomabb, mint az előregyártott, készen kapható cukros vackok, ráadásul ott egy darab 125-150 grammos, ami valljuk be, nem túl sok, bárki meg tudna enni egymás után hármat minimum (legalábbis én gond nélkül). Maradjunk akkor az almás joghurtnál, ha már én is azt készítettem éppen. Tehát van a Jogobella almás-fahéjas joghurtja:
150 grammos, gyümölcstartalma 9 azaz KILENC százalék (nevetséges) , ára 123 forint.
Összetevői:
joghurt 3,5%-os tejből, alma és almalé (almalé-sűrítményből), glükóz-fruktóz szirup, cukor, mazsola, karamell (szirupból), tejfehérje, őrölt fahéj, aroma.
Tápérték 100g termékben:

Energiatartalom	441kJ/105kcal
Fehérje	3,6g
Szénhidrát	16,9g
Zsír	2,5g

Tehát egy adag (egy doboznyi) joghurtban értelemszerűen mindenből másfélszer ennyi van (azaz közel 160kcal). Viszont egy ilyen joghurt jóindulattal sem nevezhető reggelinek, de mégcsak köztes étkezésnek sem, mert a 150 gramm elég karcsú, jóllakni biztos nem fog vele senki, viszont ahhoz képest annyi kalória van benne mint 1,25 kiló uborkában. Jó, ez így tényleg gáz mert nyilván nem ubit fog senki rágcsálni joghurt helyett, csak mondom, hogy a semmi tápanyagért ez így elég sok. 

Ehhez képest a Cserpes natúr joghurt 250 grammos, 180-200 forint, az összetevői: pasztőrözött tej és joghurt kultúra. Ennyi. Ebből az egy doboznyiból azonban - a gyümölcs és és egyebek hozzáadása után - 2 adag simán kijön, azaz mondjuk 2 ember reggelije biztosan. A natúr joghurt egyébként igazi jolly-joker a konyhában, és tápértéke 100g termékben:

Energiatartalom	239kJ/57kcal
Fehérje	3g
Szénhidrát	1,7g
Zsír	3g

Emellé igazi almát raktunk ami ugye 100% alma, valamint mézet/nyírfacukrot, vagy édesítőt. Talán nem is kell tovább taglalnom mi a különbség az előregyártott és a házi között. A natúr joghurt, alma, zabpehely, lenmag és fahéj rengeteg pozitív hatásáról nem is szólva. Semmi mesterséges színezék vagy hozzáadott aroma. 

Tehát nem azt próbálom elmondani, hogy ez így mennyivelsokkalhúde olcsóbb, hanem azt, hogy egyáltalán nem drágább (ha leosztod, még az almával meg mézzel együtt sem jön ki többre az adagonkénti ára), ellenben egészséges is. Tehát hátránya semmiképpen nincs. Hacsak azt nem veszi valaki hátránynak hogy nagyjából 2-3 percig tart elkészíteni, de akinek ez indok lehet, azzal már nem sok mindent tudok kezdeni, de tényleg. 

De aki még mindig nem lenne meggyőzve arról, hogy érdemes 3 percet szánni egy ilyen egészséges verzió elkészítésére, annak mutatom, hogy 5 perc után ez a látvány fogadott:

Happy End. :)

Egy magyar edző Japánban, 1.fejezet - japán étkezési szokások

Hát képzeljétek, egy edzősulis csoporttársam - a földkerekség legeslegjobb csoportjából -  Japánba költözött a kisfeleségével, (és már ott dolgozik egy edzőteremben, óriás respekt és büszkeség), és az van, hogy megkértem, hogy ha van egy kis ideje és affinitása, írjon érdekességeket mindenféle izgalmas témakörökben nekem. Igazából bármire, ami magyar szemnek és füleknek érdekes lehet, táplálkozás, mozgás, életmód, életszemlélet, hozzáállás kategóriákon belül vevő vagyok, és engem személyesen borzasztóan érdekel. Meg is kaptam az első adagot (remélem lesz még több is, Imi!! - ez egy célzás volt  ), olvassátok szeretettel:

"Az az igazság, hogy elég nehéz összefoglalni, hogy "mit is esznek a japánok", pusztán egy-két pontot tudnék kiemelni amit érdemes megemlíteni. Ahol lakom, itt Okinawán állítólag a világon a legmagasabb a várható élettartam, legalább is az utóbbi időkig így volt. A feleségem egy idősek otthonában dolgozik, ahol az átlagéletkor 90 év körül van. Itt a szigeten a világon a legnagyobb arányban vannak a százéven felüliek. Ezt a tényt egyesek üzleti célra is megpróbálták felhasználni, mondván hogy "Okinawán bányászott só" meg mittudomén milyen baromságok, ezt természetesen nem szabad készpénznek venni. Az, hogy mit esznek a japánok és mit esznek az okinawaiak, egy picit különbözik, legalább is ami a hagyományos étkeket illeti. Itt teremnek olyan zöldségek, amelyek egyszerűen máshol nem teremnének meg, egészen különlegesek:

Néhány alapvető tudnivaló a hagyományos japán konyháról (és itt most ne a sushi éttermekre gondolj, csak arról írok, amit az emberek ténylegesen a hétköznapokon esznek).
Először is a főétel a rizs, ezt mindenki tudja. Itt úgy csoportosítják az ételeket, hogy -shushoku, főétel, azaz rizs -shusai fő kiegészítő a rizsre (hal, hús, szója, stb.) -fukusai mellék kiegészítő, ami általában zöldséget jelent -misoshiru, azaz miso leves

Szinte nincs olyan étkezés, amikor ne ennék a szója valamilyen feldolgozott, erjesztett, stb változatát. Szója nélkül nincs japán kaja! És most jön, ami meglepő: Okinawán az egyil leggyakoribb "fő kiegészítő" a rizs mellé a sertéshús! Ráadásul a disznócskának minden procikáját, pl. a körmöt is megeszik, ahogy mi magyarok is. Szóval itt a titok, egyél sok disznóhúst! De mielőtt még a körömpörkölt szerelmesei nagyon megörülnének, leszögezem, hogy egy étkezés alkalmával sokkal kisebb mennyiséget fogyasztanak belőle, mint mi! 

A másik, hogy a tányéron sokkal gyakrabban szerepel a hal. Az egyik gyakori hal itt a makréla.
Egy átlagos japán napi menü: - Reggeli: rizs, miso levessel, egy szelet makréla, mellé tengeri algából készült zöldség. (algából készül étel rengeteg fajta van, pl. a "hidzsiki". - Tízórai: egy onigiri, azaz rizsgombóc, a közepében egy kis szardínia, kívül norival (ez is egy algaféle) bebugyolálva. - Ebéd: Oyako-don, azaz rizs, a tetején csirkehús és tojás, hagyma összefőzve). - Uzsonna: csak tea - Vacsora: a legnagyobb étkezés. Gyakran egy étkezésnél vagy tízféle dolog is az asztalra kerül, de a rizs az mindenképpen. Emellett egy kis halacska, egy kis szója (pl. hiyayakko, hidegen tálalt szójakocka kis zöldhagymával, szójaszósszal leöntve), többféle zöldség, burgonya, savanyúság, stb. Nagy örömömre szolgál, hogy a japcsik is imádják a savanyúságot és nagyon sokfajta van. Esetleg egy kis "kimcsi", ami koreiai, savanyított kinai kel erőspaprika porral ízesítve. 
Ez egy példa volt a hagyományosra, most nézzük a "modernet": - Reggeli: pirítós, esetleg bundáskenyér, amit itt édesen, pl. mézzel esznek. - Tízórai marad az onyigiri. - Ebéd: bento, azaz uzsonnás doboz a boltból, amiben a rizsen kívül van rántotthús, kis falat burgonyapüré, egy falatka lazac, egy falatka savanyú jégcsapretek, egy falatka párolt spenót (nagyon finom ám!). Energiatartalma kb. 900kcal. Egy étekezés alkalmával több dologból esznek egy picit. Eléggé zsíros és iszonyú sok rizs van benne. Ha építkezésen dolgozom, épp elég, ülő munkához rengeteg. Van kistesója is, az kb ennek kétharmada. - Uzsonna: Nasi az van a boltban dögivel. Pl. a magyar "jó reggelt" keksznek van japán verziója, 

valamint mostanában kijöttek az ilyen-olyan energiapótló "balanced" szeletek, ami elvileg egészségesebb, mint ha csak csokit ennél, de valójában cukrot, margarint tesznek bele, hogy eladható legyen. Édességből, isteni ínycsiklandozó péksüteményekből aztán fillérekből cukorbetegre eheted magad, ahogy tetszik! 
Karácsonykor (ami nemsokára itt van, ehhez képest rövidujjúban szaladgál mindenki) egy rakás KFC-t visznek haza. Igen, Kentucky-t. Ez egy modernkori őrület. Aztán van Meki, meg minden, ami az elhízáshoz kell. Van egy nagy étteremlánc, amelyik csak fánkot árul, a neve Mister Donuts. 
Ennek ellenére nagyon kevés az igazán elhízott ember. Annyira nem rajonganak az édességekért, férfiak szinte rá se néznek (nem úgy mint én ) A sportolási szokásokról, mozgásról majd legközelebb... Talán csak annyit, hogy rengetegen kocognak. Sokan vannak, akik a magazinok, TV hatására nagyon odafigyelnek arra, mit esznek, mit isznak, de ugyanúgy vannak, akik képesek munkába indulni úgy, hogy visznek egy adag vákuumcsomagolt rizst (csak rizs) öt darab édes péksüteménnyel (sajnos igaz).

Ami az éttermeket illeti, nagyon sok a kínai étterem, de ezeket semmiképpen nem szabad a magyarországi kínai kajákhoz hasonlítani, mert egy egészen más ízvilágról van szó. Rettenetesen finom! Ugyanakkor eléggé zsíros, sós. Sushit csak néha esznek. Szeretik a tejet és a tejtermékeket. Sok sör is fogy a boltokban. Vannak olyan őrületek, hogy "nullkalóriás sör", "nullkalóriás alkoholmentes" stb. A Coca-Cola zero-ra azt írják: zéró kalória, zéró cukor, zéró mesteséges ízesítő (az aszpartám, amivel tele van, az persze természetes). 
Ha valaki manapság Japánban egészségesen akar élni, megteheti, de ugyanúgy némi utánajárással, piacra járással és odafigyeléssel jár, mint otthon, csak még nagyobb a kísértés, amikor elmész a péküzlet előtt és ott kell hagynod a frissen sült csokis fánkokat, krémes fánkokat, mazsolás-csokikrémes kalácsokat, stb."

Én nem is tudok ehhez mit hozzáfűzni, talán csak annyit hogy: még-még-még! És ezúton is, még egyszer, köszönjük Imi! Amint érkezik hozzám a következő adagnyi beszámoló, publikálom. Szeretettel várjuk. Addig is vigyázzatok magatokra a messzi Japánban!

Nem számít a külső? - akkor sportolj a belsődért!

Egy nagyon kedves (okosszépmagabiztosésimádom) barátnőm - mint kiderült - írt még az egyetemen egy publikációt a tinédzserek testképéről és önértékeléséről. Nagyon érdekes kis tanulmány, jópár középiskolás korú kitöltötte a kérdőívet, amit ő kielemzett és összefoglalt. Az az összefoglaló tanulság az egészből, hogy bármilyen meglepő is, és az ember alapból pont az ellenkezőjét várná, de a tény az, hogy a tinédzserek még simán átlépnek azon, hogy itt egy kis háj, ott egy kis háj, kicsi a fülem, nagy az orrom, X a lábam... illetve nagyon sokan kifejezettem szeretik önmagukat. 3 különböző gimnáziumban vették fel a mintát és bár azt várták, hogy sokkal negatívabb balansz fog kijönni, meglepően sok tini elégedett önmagával.

És itt jön a még meglepőbb fordulat: a felnőtt nők sokkal rosszabbul értékelik önmagukat, mint a tinédzserek, és ez a kőkemény. A kérdőív szerint gimiben még az a fontos, hogy mindenki jól tanuljon (persze, nyilván, gimnázium-függő, de most beszéljünk a színvonalasabb középiskolákról). Persze, fontos, hogy a fiúknak is tetszünk, de nem a legfontosabb. Aztán ahogy idősödik a nő, annál hülyébb lesz, nemhogy okosodna. Mert vége a sulinak, aztán vagy van egy melója vagy ellébecol az egyetemen, ahol nincs őrült teljesítménykényszer, szingli és elkezd azon agyalni, hogy vajon miért nincs pasija, és arra jut, hogy ja nyilván csúnya vagyok, kövér vagyok. Onnantól kezdve elindul az ördögi kör. "kövér vagyok, le kell fogynom (itt jön a csodálatos Joy meg Cosmo által ajánlott káposzta-diéta amitől a végén 5 kilóval lesz több mint az elején de ez más téma...)... de hát azt mondják, hogy a pasik szeretik, ha van mit fogni a nőn... tehát szép vagyok így is... tehát dögöljenek meg a soványak... igazából nem is szépek a soványak. Sőt: kifejezetten visszataszítóak... nem is akarok olyan lenni.... de még mindig nincs pasim... lehet mégis kövér vagyok...de most szomorú vagyok, eszek egy 12 muffint, de januártól majd járok futni..."  Meg van a másik fajta, akinek van pasija, és beletunyul. Együtt tanulás, vacsika, csokika, aztán az egyetem végére meg van akkora popsika mint a Winettou lovának... 

Ott bukik egyébként a téma, amikor valaki nem saját magának akar tetszeni. Akkor bármit bemagyaráz magának. Még azt is, hogy igazából jó neki kövéren, közben meg csóri utálja, amit a tükörben lát. Szóval szerintem az emberek egyáltalán nincsenek képben hogy mivan, hogy néznek ki, mit akarnak, meg úgy egyáltalán. Aztán van a másik fele aki meg azt állítja (és mondja is mindenkinek, hangosan), hogy elfogadja magát úgy ahogy van, a büszke önérzetes, közben meg elsírja magát a próbafülkében mikor a legnagyobb méret se jön föl, meg csak sötétben szexel, de tenni nem tesz semmit hogy ne így legyen, illetve de, annyit hogy ilyen leszorítós bugyit hord mer' attól majd biztos kevésbé látszik az igazság. Kéne 1-1 pszichológus minden nő mellé manapság, de komolyan... hisz az embernek kell, hogy legyen egy épkézláb önértékelése és egészséges testképe/énképe ahhoz, hogy a másikban féltékenység nélkül meglássa a szépet. Hogy azt mondhassa a másikra hogy "ez igen, szép teljesítmény". Vagy hogy "de csinos vagy"- és komolyan is gondolja. 

Merhogyugye vannak ezek a gyönyörű, csodás testű sportoló lányok, fitmodellek, vagy csak simán azok, akik edzenek és látszik rajtuk. Izmosak, igen. (iszonyú sokat dolgoznak ezért, jegyzemmeg halkan) És azt mondják nekem sorban az ismerős lányok, hogy "jaj hát az már túl sok, ez már nem szép (!!), én nem is szeretnék ilyen lenni". És tudod mit reagáltam volna a harmadiknak már, zsigerből? Csak visszafogtam nyilván magam mer jólnevelt gyerek vagyok. Hogy "nem a lóf*szt nem, csak tudod, hogy annyira akaratgyenge vagy hogy SOSE leszel olyan, ezért inkább magad is elhiszed, hogy nem tetszik. Közben 10 lábujjból 3-at gondolkodás nélkül odaadna mindenki egy ilyen testért, főleg te." Persze nem ezt mondtam. De ez az igazság. 

Na meg a másik: miért edzel, jó vagy te már így... Na ettől borul el az agyam általában. Merthogy ad 1: ez a mondat, hogy "jó vagy te így", igazából úgy hangzik hogy "nehogymár még jobban nézzél ki", ad 2: azért edzek, mert szeretem, szeretek edzeni, szeretem utána a büszke fáradtságot, és mellesleg igen, szeretem, hogy mellékhatásként jól is néz ki tőle az ember. És mellesleg föl sem foghatom, hogy miért nekem kell egy csomó embernek magyarázkodnom, mert edzek... 

Ha már valaki tényleg elégedett is magával úgy, hogy elhanyagolt tunya teste van, oké, rendben, (bár nehezen hiszem el, hogy valaki elégedett a hurkákkal), de egyszerűen nem hiszem el hogy valaki elégedett azzal, hogy izzad nyáron mint a ló, hogy nem tud feketén és fehéren kívül semmi más színt felvenni, hogy összedörzsölődik a combja és az meg fáj mint az állat, hogy a farmerjainak a combköze havonta kilukad a súrlódástól, meg ha leül eltűnik az öve, és még sorolhatnám... És ez még csak a komfortérzet, meg a kinézet (ami ugye nem számít, mint tudjuk)! Arról, hogy szegény szervezete mit áll ki ezeknek az embereknek, nem is beszéltem még. Az, hogy nem tud felmenni a másodikra, az normális dolog? Vagy hogy úgy horkol, hogy az agya nem kap éjjel elég oxigént? Az egészség, a test, a jövő, nem hiszem el hogy nem érnek meg annyit, hogy megerőltesse valaki magát értük. Nem kell félreérteni, nem fitness-harcos vagyok a "Mindenkinek kockahasat"-mozgalomban, egyszerűen nagyon szeretném, ha megértenék az emberek hogy a testük az egyetlen állandó tulajdonunk az életünk folyamán, és hogy nagyon-nagyon kell rá vigyázni, hogy ugyanúgy ki tudjon szolgálni 50-60-70 évesen mint ahogy teszi azt 20 évesen. És ezzel az életmóddal, gondolkodással folyamatos kifogáskereséssel és önbecsapással amit a mai ember művel, nemhogy 70 évesen nem fogja őket szolgálni a testük, de 35 évesen nekik kell gyógyszereket szedni, hogy életben tartsák... És ez nem kockahasat jelent. Ez egy normális, nem túlsúlyos, fitt, normálisan táplálkozó testet jelent, ami aztán lehet ezeken a kereteken belül még akár mondhatjuk hogy "töltött galamb" is. Aláírom, hogy van akinek ez tetszik, legyen. De egy duci is figyelhet magára, étkezhet egészségesen és lehet fizikailag aktív. Az állandó fotelbenvekvésre meg az előrecsomagolt croissant-ra azonban nincs magyarázat, és - majd a saját teste mindenkinek bebizonyítja nem is sok időn belül, hogy - nincs bocsánat sem. És ez itt ugyanúgy vonatkozik az alapvetően vékony testalkatú emberekre is, akik emiatt, mondván hogy nincs súlyproblémájuk, meg se mozdulnak és cukorral tömik magukat mert "úgysem híznak". Ez egy kicsit sem jobb az előző verziónál, csak mondom.

A "nekem erős a csontozatom"-elmélet meg itt dől meg: 

Aki nem érti meg, hogy ezt nem lehet megúszni, nem lehet ellébecolni, nem lehet kikerülni, annak nagyon sok baja lesz a jövőben. Ez nem egy opciós dolog, ez egy egyenes arányosság. Ha elhanyagolod a tested, ha kizsigereled, ha rossz kaját adsz neki, ha neadjisten dohányzol is mellé, ne várj semmi jót, és ne csodálkozz ha legkésőbb 40 évesen úgy lerobbansz, hogy egy orvos sem rak össze soha többé, és ott lesz vége, nincs második felvonás. Nem vékonynak kell lenni, hanem egészségesnek, fittnek. Viszont a jó hírem, hogy az fittséggel az elégedettség is együtt jár. Járhatsz te agykontrollra meg hipnózisra, hogy elégedett legyél a testeddel ha 100 kilós vagy, mind pénzkidobás lesz (viszont a hipnotizőr vesz belőle új autót). A testeddel való foglalkozás az életed minden területére, még a mentális egészségedre is kihat. Azt mondják sokan, hogy "jaj de nincs motiváció"... NINCS MOTIVÁCIÓ?? Akkor az, hogy minőségi életet élj, mi? Nemcsak a bikinimodell versenyre való felkészülés a motiváció, vagy az olimpia... Egy egészséges minőségi élet 100-szor nagyobb motiváció kellene legyen, mint négyévente egy olimpia. Arról nem is beszélve hogy micsoda stresszoldó örömforrás maga a testedzés, és igen, nyilván az első jópár alkalommal meghalsz, de utána összehasonlíthatatlan örömöt ad. De persze ezt csak az tudhatja aki csinálja... Kezdjétek el, nem holnap, nem januárban, most. Ha segítség kell, szóljatok. Csók

Dokumentált életek

Nemrégiben feljött egy beszélgetés közben egy téma, ami azóta is a fejemben motoszkál. Van ugye ez az internet nevű csoda, ami ami gyerekkorunkban (mondjuk 25 éve) még sehol sem volt. Régebben meg ugye pláne. Volt a filmbefűzős fotómasina, amivel fotóztunk, előhívattunk, örültünk, albumba raktuk, és az volt a legnagyobb publicitás amit kapott, hogy a vendégségbe érkezőknek ha akarták ha nem végig kellett néznie az albumot. Aztán jöttek a fotózós mobilok, amin már el tudtuk küldeni a képeket egymásnak üzenetben, örültünk mint majom a farkának. Aztán berobbant az internet, berobbantak az all-in-one telefonok, amivel nem elég hogy lefotózol valamit már abban a pillanatban tölti át automatikusan a netre, vagy ha akarod azonnal publikálhatod is, ahol mindenki láthatja.  De van egy dolog ami nekünk még megvolt a kis fotóalbumunkkal, mégha zaklattuk is vele az ismerősöket hogy nézzék végig. A privát szféra. Senki nem látott minket 2 hónaposan fürdés közben, nem nevetgéltek idegenek azon, hogyha a fejünkre raktuk a bilit vagy éppen nyakig sárosan ugráltunk a pocsolyában. Először is azért mert anyánknak nem volt ideje befűzni a filmet gyorsan a masinába mikor épp csordogált a bili tartalma a hátunk közepén, másodszor meg még ha épp volt is film a gépben, hát max a rokonok látták a fotókat utólag, vagy mi saját magunk szórakozunk most jól rajta mikor a "retro fotókat" nézegetjük a nagymamánál és visítozunk hogy "nézd már, hogy néztem ki a kockás ingben, a műanyag telefonnal, vagy az Első olvasókönyvem őskori kiadásával". Ez mindenkinek megvan, nem?:

Ehhez képest most mi van: az ultrahangos fotót posztolják (ez a halálom amúgy, egy ultrahangos fotó senkinek nem jelent semmit a szülőkön kívül, mindenki más max egy krumplit lát a képen, hogy azt miért, felfoghatatlan... na mindegy). Rosszabb esetben a szülést is megörökítik (ismétcsak fel nem fogom), lefotózzák a pár perces gyereket és már megy is fészbúkra. Ezek után a gyerek minden pillanatát megörökítik, és visszatérve a bilis példára, ha egy mai gyerek borítja a fejére a bilit, 100%-ig biztos vagyok benne hogy a szülők nagy százaléka előbb gyorsan kattint egyet a telefonnal, mielőtt lerántja a materiát a gyerkőcről... Mindent tudok az ismerőseim gyerekéről, elmondhatom bátran. Van olyan ismerősöm fészbúkon, akinek több ezer képe van a gyerekről (van konkrétan olyan is, aki naponta több tucat fotót rak fel a gyerekről, a gyerek eszik-alszik-játszik-alszik-eszik-maszatos-nevet-sír...) Ide illik az első problémakör, ami szerintem átgondolatlan és felelőtlen a szülők részéről: akik pucér képeket raknak fel a gyermekeikről. Gondolom nem is kell ezt tovább ragoznom, miért probléma ez. Kérlek emberek, ha már nem tudjátok visszafogni magatokat, legalább ruhában fotózzátok a gyerekeiteket.

Persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy vannak olyan ismerősök is jószámmal (szerencsére egyre többen), akik tényeg csak szép, családi képet raknak fel a gyerekről, amit az ember szeret nézni, látja hogy fejlődik a baba, jópofa, vicces családi képek, fotós által készített csodák alkalomszerűen, azzal nincs baj, sőt: azokat szeretjük, igényeljük. A távoli ismerősök szép családi fotóit nézegetni öröm, és olyan dolog, ami viszont régen nem volt meg. Most ezáltal a másik kontinensre költözött ismerős gyerekét is láthatod, nem kell megvárni míg leérettségizik és hazajön látogatóba :)

De a nagy kérdés: amíg ugye a mi generációnk saját magát regisztrálta fel az internetes oldalakra, és mindenki saját akaratából tölti fel a képeket magáról (ami ugye követhető, kereshető, stb...), magáról alakítja ki a képet amit sugározni akar, és ha olyat raktál fel amit nem kéne, magadra vethetsz maximum, addig a mostanában született kisemberek már saját beleegyezésük nélkül (és ez itt a kulcsszó!), kvázi a születésük első pillanatától fogva lekövethetőek a neten. Belegondolt-e valaki abba, hogy a gyermeke jópár év múlva, mikor az egyetemi ösztöndíjra jelentkezik Amerikában, vagy az igazgatói kinevezése előtt áll, és felbukkannak róla olyan fotók amit anyuka töltött fel a fészbúkra, amikor a jóképességű gyermek 3 évesen, a kukacát lóbálva pisili körbe a nappalit épp? Vagy mikor az egyetemi professzorasszonyról megy majd körbe a tanulóifjúság körében a fotó amint az első bilizését produkálja... Ezek alapvetően édes és tényleg vicces pillanatok, aláírom. Viszont nem tudhatod, hogy milven jövőbeli problémát tudsz velük okozni, mert arra befizethetsz, hogy mikor tényleg egy fontos pillanatban bukkannak fel ezek az alapvetően humoros képek, ott és akkor nem lesz egy cseppet sem humoros...
Valamint kompromittáló fotóktól teljesen függetlenül él a második kérdés, ami inkább állítás: hogy egy állásinterjú előtt végig tudják majd nézni a most született emberek életét a neten? Ez a mostanában született generáció nagy problémája lehet, és lesz is. Ez rengeteg további, morális-szociális-erkölcsi-mindenféle kérdéseket is felvet, és 100 további irányba lehet ebből a témából továbbhaladni, továbbgondolva ezt. Én csak elkezdtem ezen gondolkodni, hogy talán ez is egy olyan téma, amit egy szülőnek manapság érdemes lehet végigpörgetni, és komolyan venni egy pici embert is annyira, hogy nem teszed ki annak, hogy miattad kellemetlen élethelyzetbe kerüljön évek múlva. Fogja ő még elég kellemetlen helyzetbe hozni saját magát kamaszként, de azt legalább nem te követted el :D

Persze a megoldást nem tudom, hisz nyilvánvalóan nem az a megoldás, hogy elzárod az internettől és minden modernkori technikától a gyereket, hisz kb 10 évesen ő saját maga fog felregisztrálni valamelyik oldalra, és onnantól kezdve a probléma ugyanaz.

Ti mit gondoltok erről? Hogy kell a mai gyerekeket a közösségi oldalak és egyéb médiumok helyes használatára és értelmezésére tanítani?

Reggeli torna

Naszóval az van, hogy igény, igazi, nagybetűs IGÉNY érkezett egy reggeli tornával kapcsolatos posztra. Szuper ez, és ilyen igényeket mindig nagyon szívesen kielégítek. Szóval a pontos igény a következő volt: egy otthon végezhető 20 percnyi mozgásanyagot adjak, ami minden reggel elvégezhető, otthon egy pici nappaliban.  

Nyilván nem 20 percnyi crossfit gyakorlatra vagy valami vérkomoly dologra gondolunk itt, pláne reggeli torna címén. Nincs amúgy a reggeli edzéssel semmi baj (sőt, én talán kijelenthetem, hogy jobban csípem mint a munka utánit), de itt konkrétan a lelassult keringést és légzést beindító, átmozgató, picit erősítő, nyújtó, néhány gyakorlatos blokkról van szó. Azért azt szeretném leszögezni, hogy a rendszeres testedzésnek csak akkor van eredménye, ha minden nap csinálsz valamit, azaz a rendszeres testmozgás a napi rutinod szerves részét képezi. Persze nem kell minden nap kifulladásig edzeni, de egy átmozgató tornát minden nap végre kell hajtani, és az is legalább 20 perc legyen. A komolyabb eredményekhez viszont jóval több idő kell, legalább hetente 2-3 egyórás edzés. 

Tehát mi az amit reggel tehetünk a testünkért, testmozgás formájában:

Nyújtással kezdjük, nagylevegő, fejkörzések, fejbiccentések oldalra majd előre (hátra óvatosan). Itt egy jó kis link, nem tudom ki csinálta, nem ismerem, viszont azokat a gyakorlatokat mutatja be amikről kb 30 perce gondolkodom hogy hogyan mutassam itt be, hogy fotózzak vagy mit csináljak. Tehát: Reggeli torna - nyújtás

Aki nem akar túl intenzíven mozogni (reggel, meg pláne 20 percben nem is nagyon lehet), annak itt egy szuper videó, egy kis gerincátmozgató torna Almásy Csillával aki egyébként ennek a műfajnak az itthoni nagyasszonya, minden szava arany: Reggeli gerincátmozgató torna  

Én egyébként, személy szerint lehet hogy reggel, 20 percben inkább a nyújtó jellegű, kicsit jógásabb gyakorlatsorra voksolnék az intenzív lábemelgetés helyett, de akinek mégis ilyen igénye lenne, annak íme:

- alapos nyújtás ahogy a fenti linke(ke)n látható

- majd 3 körben végezzük a következő gyakorlatsort:

          - 10 kitörés hátra jobb lábbal

          - 10 kitörés hátra bal lábbal

          - 10 guggolás nagyterpeszben

Mindhárom gyakorlatnál a legfontosabb, hogy térdünk semmiképpen se menjen a lábujjaink vonala elé (nyilván az első lábról van szó a kitöréseknél, és mindkettőről a guggolásnál). Azért hátra végezzük a kitörést, mert így először könnyebb tartani az elől lévő lábat. A kitörés helyes pozíciója a következő:

          

- hanyattfekvésben, felhúzott lábakkal csípőemelés (farizomgyakorlat), 3 körben a következő gyakorlatsor:

          - 10 x mindkét talp a talajon, csípőemelés olyan magasra ahogy csak megy 

          - 10 x bal láb a jobb térden, jobb talp a talajon, csípőemelés 

          - 10 x fordított pozíció, jobb láb bal térden, bal talp a talajon, csípőemelés

Ennek így kell kinéznie:

- hasizom blokk következik, alap-pozíció: hanyattfekvés, kéz a tarkón, felsőtest emel. 2 kör:

          - 10 x térdek felhúzva, lábfejek egymás felé néznek kicsit befele (=nem párhuzamosak a lábfejek). 

          - 10 x talpak egymással szemben, összezárva (térdek ekkor szétnyílnak, a talaj felé)

          - 10 x lábak egyenesen kinyújtva felfele, felsőtest és lábak derékszöget zárnak be

- ezután átfordulunk a hasunkra, és mielőtt még felsőtestre is gyúrnánk kicsit, 2 x 1 perc kitartott statikus hasizomgyakorlat (planking), ami így néz ki:

Nagyon egyszerű, farizom-hasizom megfeszít, tested egyenes, és csak tartod. Közben látod a karodon az órát is. Ha nem megy, legalább 2 x fél perccel indítsunk, és azt tornázzuk fel teljes 1 percekre. 

A legrégebbi és a mai napig legjobb (és legegyszerűbb, all in one) felsőtest erősítő gyakorlat a fekvőtámasz. Tehát befejezésként a feladat: 3 x 10 fekvőtámasz. Akinek megy annak normál, akinek nem, az a könnyített (térdelős) verziót válassza. Természetesen kismillió további felsőtest-erősítő gyakorlat létezik, de a 20 perc az 20 perc :)

Azt hiszem ezek után ismét ránkfér egy pici nyújtás, és már el is telt a 20 perc. Számoljatok majd be, ha szeretnétek akkor további (bonyolított, könnyített, pirosfehérzöld, akármilyen, igény szerinti) gyakorlatokat is leírok, akár videókat is keresek a neten. (csak hát ez visszajelzés nélkül nem megy).

Addig is jó tornázást!

Fogyókúra vagy diéta?

A kérdés még mindig a következő, és még mindig rendszeresen felteszik: FOGYÓKÚRA = DIÉTA ?
A válasz rövid és egyszerű: nem. Ez a két szó a magyar fejekben valamiért még mindig óriás káoszt okoz. Biztos mindenki hallotta már a következő párbeszédet: "Diétázol?" "Igen" "De most miért, nem is vagy kövér!".

A diéta étrendet jelent. Akár egész életre szóló étrendet, ami lehet ezerféle, lehet a te saját kialakított étrended, lehet vegetáriánus, lehet speciális sportolói étrend, de akár lehet betegségek gyógyításához szükséges, pl cukorbetegeknek előírt diéta. A diétákat jellemzően nem pár hétig tartják,hanem évekig, akár élethosszig.

A fogyókúra erősen energiacsökkentett és kalória-valamit tápanyagbevitelt korlátozó ideiglenes, de drasztikus kúrát jelent, de a legnagyobb baromságokat ebben a kategóriában lehet hallani, a juharszirupivástól a káposztaleves-kúráig, a 90 napos szétválasztástól a nullszénhidrát kúráig. Ezeket általában pár hétre kreálják, mert elsősorban nincs ember a földön aki ennél tovább képes ezeket csinálni, másrészről olyan szinten egészségkárosítak, hogy aztán évekbe telik kikupálni a szegény megviselt szervezetet. Ezek a kúrák véleményem szerint a legnagyobb hülyeségek amit ember maga ellen elkövethet. A dohányzás után persze.

Ne fogyókúrázzatok, alakítsatok ki magatoknak egy élhető, vállalható, hosszú távon fenntartható diétát, és éljetek vele. Az az alapötlet, hogy két hétig káposztalét szürcsölget valaki, majd két hét után újra nutellás kaláccsal tömi a fejét éjfélkor, és karcsú marad, egyszerűen felfoghatatlan hogy még mindig reményt ébreszt a fejekben (és hogy engedik őket tucatszámra leírni a magukat nívósnak pozicionáló magazinok). Értsétek meg, hogy nincs olyan opció, hogy egyszer jól lefogysz és utána iszonyú zabálásokat rendezel. Meg hogy "karácsonyig fogyózok, hogy majd leehessem az összes szaloncukrot a fáról". Ezért kell - mi több muszáj - erre időt fordítani, hogy kitapasztald, megtanuld, kikísérletezd hogy mi az, amit szeretsz (ezáltal nem okoz életreszóló szenvedést a betartása), hogyan tudsz ízleteset főzni, hogyan tudsz ezzel együtt élni úgy, hogy nem fehérített cuccokkal meg kemikáliákkal tömöd a búrádat. Vagy ha annyira iszonyú fontos és elfoglalt vagy, legalább keress egy házhozszállítót aki normális kajákat is tart az étlapján, és rendeld meg. Mostanában már elég jókat is lehet találni a piacon, még ételallergiásoknak is van speckó ebédházhozszállító (drsef.hu).

Jegyzemmeg halkan, azért sem mindegy, mert ha nem kezded el a testeddel való foglalkozást, akkor rövid időn belül kényszerpályára állít az élet, és amikor már a kötelező (pl cukorbeteg) diétát KELL tartanod, az nem sétagalopp, hogy finom legyek és nőies. A még súlyosabb betegségekről nem is beszélve. Egyszerűen nem győzöm hangsúlyozni: nincs olyan, hogy nincs időm rá, nincs időm a testemre. Ha van időd kakaós csigát kólával enni útközben, akkor van időt teljes kiőrlésű zsemléből készült szendvicset is enni házi joghurttal pl (lehet már olyat is kapni, készen, pl minden Lipóti pékségben meg egy csomó helyen). NEM kifogás, hogy nincs időm. Sőt továbbmegyek: nincs olyan, hogy nincs időm. Mindenki eszik. Tehát az idő megvan. Figyelmet kell fordítani arra, hogy MIT eszel. Ha erre nincs időd, mire van???

Arról az aprópici tényről már nem is szólok, hogy a diéta mellett a szervezeted beáll az ideális súlyára, mondhatni magától. Persze, nyilván nem két hét alatt, de a hurkák se két hét alatt keletkeztek, meg a tápanyaghiány se két hét alatt alakult ki. Nincs olyan, hogy okosan, tisztán eszel (és iszol!) és kövér maradsz. Nincs olyan, hogy valódi ételeket eszel (hál' Istennek nálunk még lehet olyat kapni, ha kisétálsz a piacra és nem a hipermarket Kínából érkezett zöldségeit veszed meg), és elég vizet iszol, és a tápanyaghiánytól meg konstans dehidratáltságtól fekete karikás marad a szemed alja, vagy nem bírsz kimászni az ágyból reggelente, vagy akár kéthetente elkapsz valamit a buszon. Nyilván nem mindenki akar fogyni, de az életminőség javulása sem elég indok arra, hogy tényleg odafigyelj magadra?

Persze mozogni nem árt mellette, de ez most nem az a téma, mozogni mindig kell, ettől teljesen függetlenül, az embert mozgásra tervezte az evolúció és kész. Erről regényt lehetne írni. De a tény az tény, mozgás nélkül nem megy.

Szóval csak hogy tisztázzuk: én nem fogyúkúrázom. Én diétázom. Így élek. Köszönöm a figyelmet.