Egész héten a pénteket várjuk, egész évben a nyarat, és egész életünkben a boldogságot...
Szerintem ez szomorú. Dolgozok már több mint 10 éve egyfolytában, éltem itt-ott pár országban, sok emberrel találkoztam már, sok országból, sokféle környezetben. Dolgoztam hotelben, meg multi(k)nál is sok évet. Na ott például semmi más téma nincs:
Hétfőn összefutsz valakivel a liftben: "Mi újság?" "Áhh hétfő..." - szenvedő arc, sóhaj
Kedden: "Hjaj, még csak kedd" - szomorúkutyafej
Szerdán: "Már szerda, még kettőt kell aludni péntekig, az még sok" - sóhaj
Csütörtökön: "Már kispéntek van" - ugyanolyan szenvedő arc, sóhaj
Péntek: "Péntek van, juhé" - nem mintha bármi is jobb lenne, tekintet ugyanolyan meggyötört.
És mindemellett vasárnap már azon kínlódik, hogy másnap hétfő...
És ez megy körbe-körbe-körbe, heteken-hónapokon-éveken át. Várják a pénteket hétfő reggel 9-től, egyfolytában. Várják a nyarat ha tél van, a telet ha nyár van. Mindig az nem jó, ami van. Nem mintha tehetne bármit is ellene, akkor is lázad, és kínlódik. Ez az élet. Ebből áll. Egy kedves barátnőm mesélte a legutóbbi régibarátnős (=őszintemegmondós, nemjópofizós) sörözés alkalmával, hogy találkozott nemrégiben egy emberrel, aki azt mondta neki, hogy dolgozott egy kis ideig multinál, de hogy "ott olyan szomorú, kiégett emberekkel találkozott csak". Hát én még ezt megfejelném annyival, hogy én leginkább olyanokkal találkoztam mostanában mindenhol. Csak tudnám, mi oka van. Mindig mindenki csak vár, valamire. Mintha ez is egy kifogás lenne arra hogy a MOST miért nem jó. Azért nem jó, mert nincs péntek. Hát ennél blődebb baromságot őszintén sose hallottam még. Komolyan gondolhatják emberek, hogy ők most azért vannak nyomorultul sz*rul mer épp hétfő (keddszerdacsütörtök, télnyár, túlhidegtúlmeleg stb) van? Ezek az emberek akkor sem lennének jól, ha minden nap verőfényes nyári péntek lenne, de komolyan.
Egy kis pozitív hozzáállás, az kéne ide. Ehelyett sokkal élvezetesebb a kétségbeesésben dagonyázni, és megmagyarázni, hogy miért nem teszünk semmit (nyilván, mert nincs péntek ugye, azért). Nem azt állítom, hogy a pozitív hozzáállás minden gondot megold, de az életminőséget mindenképpen javítja. Ezért felfoghatatlan számomra, hogy sok ember mégcsak megpróbálni sem hajlandó ezt az utat, és siránkozik, nyomorultul érzi magát, elmondja mindenkinek, hogy azok is nyomorultul érezzék magukat, és mikor mindenki kellően fosul van, na akkor jó. És vajon ezek az emberek azért titkon várják, hogy majd egyszer hirtelen, a semmiből jó lesz? Hogy csak majd úgy rájukesik a boldogság egy dobozban, megcímezve? Vagy nem akarják, mer' akkor nem lenne min rinyálni? Vagy - ami valószínűbb - nem is tudják mit akarnak, meg hát változtatni nem kényelmes, és amúgy is az emberek félnek a változástól mint a tűztől. Fene tudja...
Erre már jó ideje rájöttem egyébként, és gyorsan meg is fogalmaztam, hogy olyan életet szeretnék, ahol "nem kell várni a pénteket". Ahol egy novemberi kedden is jól érzem magam. Persze nem mindig sikerül 100%-ban megvalósítani, ez tény, de elmondhatom, hogy határozott fejlődést értem el, semmi egyébbel, csak a hozzáállással. A környezetemben (=egész világban) tapasztalt frusztrációval persze nem könnyű felvenni a kesztyűt, de ez egy korlátolt hozzáállás, ami megint (és megint ugyanott vagyunk) a kifogáskeresésre épül, arra hogy "úgysem tudok mit tenni, hétfő van, szar napom lesz". Szánalmas hozzáállás ez, és szomorú. Hogy fiatal emberek mellett így mennek el az évek. Ez nem lehet az élet, az én világomban legalábbis nem.
A nagymamámnak van egy bölcsessége, mindig azt mondja: "Kislányom, két dolog miatt nem érdemes idegeskedni: amit meg tudsz változtatni, és amit nem". Márpedig az én nagymamám tudja, higgyétek el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése