Nemcsak az utóbbi időben, hanem folyamatosan az évek alatt
egy csomószor hallottam egyfajta kifogást, amit sosem tudtam hova tenni, mert
őszintén szólva nem is értem. Sokféleképpen hangozhat, de a lényege az (és
biztos vagyok benne hogy, mindenki hallotta - rosszabb esetben mondta is -
már), hogyaszongya: “én már kisportoltam magam gyerekkoromban” vagy hogy “én
futottam már eleget”, esetleg “én sportoltam annó, onnan van még izmom”, netán “15/18/20/22 évesen volt egy nagyon rossz élményem/sérülésem/stb, azóta nem sportolok”. És
még folytathatnám, biztos össze tudnék még szedni ilyenből egy 30-at
gondolkodás nélkül. Mint ahogy azokból is, hogy igazából respekt, mert elkezdte a sportolást, de valamiért rövidesen abba is hagyta.
A kisgyerekek még két
szoba között is futva közlekednek, kúsznak-másznak, meg nem állnak egy percre
sem. Viszont sajnos felnőtt korunkra elfelejtünk sportolni: már nem futunk, nem
szeretünk lépcsőzni sem, legjobb barátunk a mozgólépcső, ha tehetjük,
mindenhova autóval megyünk. És mindezt csupán azért, mert lusták vagyunk. Meg nyár van, meleg van, amúgy is izzadok eleget. Meg most ezt még kihagyom de hétfőtől újra lejárok. Közben lejár a bérletem és sose megyek többet.
Nemrégiben beteg voltam meg le is sérültem, szóval kénytelen
voltam kihagyni a mozgásból (nem versenysport, sima egyszerű mezei mocorgás,
heti 2-3 futás, ilyesmi, semmi véresen komoly) pár hetet. Múlt héten újrakezdtem
a futást. Mit ne mondjak, egy Margitszigetkör (5,3km) nem tudtam teljesíteni,
úgy, hogy a betegség előtt két kört simán nyomtam. Háromszor kellett megállnom (=sétálni, nem igazából megállni, és a végére konkrétan meghaltam. Úgy vánszorogtam el a villamosig mint aki maratont futott legalább. Ennyit jelent három hét.
Azután szombaton elmentem az egyik kedvenc edzőm órájára, (aki amúgy egy állat, de imádom) és most nem tudok
járni, olyan izomlázam van. Szóval három (vagy 4, nem tudom már pontosan) hét
volt a kihagyás. Nem 3 hónap vagy 3 év. Nem értem, hogy hogy hivatkozhatnak
emberek arra, hogy régen, gyerekkorukban sportoltak, és ezt használják fel
kifogásnak hogy most miért tunyulnak a inkább. Hiszen gondoljunk
csak bele, egy lábtörés után, mikor nincs használva az izom, miután leveszik a
gipszet, az egyik végtag mennyire elvékonyodik, konkrétan elsorvad. Pedig egy
gipsz sem 3 évig van fent, hanem csak pár hétig. Az izmok mint olyan nem
sorvadnak el teljesen egy mozgásszegény életmód hatására, hisz ahhoz is
izommunkára van szükség hogy egyszerűen mozogjunk, hogy felemeljük a kezünket
vagy sétálni tudjunk. Bármilyen hely – és helyzetváltoztatáshoz izomra van
szükség. Csak épp nem mindegy, hogy mennyire. Ezért aztán mondhatja nekem bárki
hogy a gyerekkori sportolás által “visszamaradt” pompás izomzata van annak
ellenére hogy 15 éve egy métert nem futott, hát nemtom... Vannak szerencsés
alkatúak, igen, de attól hogy valaki szerencsés genetikájának köszönhetően
12%-os testzsírszázalékkal rendelkezik, még nem biztos hogy végig tudna futni
hosszában egy focipályát vagy felemelni egy zsákot. Így aztán attól, hogy
valaki a mozgáshiány hatására nem lett 200 kilós, még ugyanúgy veszélyeztetik a
mozgásmegvonás hatására nagyobb eséllyel kialakuló betegségek. Az emberi szervezet mozgásra lett kitalálva. Úgy van felépítve hogy mozogjon. Ebben nincs kivétel. Mindenki így van összerakva.
Jó esetben a rendszeres sport erősíti a testet és a lelket.
Ezt mindenki elméletben nagyon jól tudja. Ha viszont hirtelen elhatározástól
belelkesülve nekiugrasz az edzésnek mint bolond tehén az anyjának és túlterheled magad, és néhány hónap alatt
szeretnél behozni több évnyi lustálkodást, a dolog könnyen a visszájára
fordulhat, ezért mindenképpen fokozatosan kell nekiesni a fenenagy
sportolásnak. De tényleg na.
Még az eltunyult izmokkal, a gyenge fizikummal együtt is
ajánlatos elkezdeni a sportolást, hiszen valahogy el kell indulni, minél
hamarabb, annál jobb. A másik ok a rendszeres mozgásigény felébresztésére, hogy
az inaktivitáshoz hozzászokott szervezet számára fontos az aktívabb életmód
bevezetése, hiszen nagyon sok betegséget lehet megőrizni a rendszeres tornával.
Nyilván nem 5-10 kilómétereket kell lefutni első alkalommal, hiszen egyrészt
nem is bírná teljesíteni a távot a szervezet, másrészt lehetetlen követelmények
sikertelen teljesítése a további edzéstől még jól el is veszi az ember kedvét. Manapság
már rengeteg sporttevékenység, sportfajta közül választhatunk, mindenkinek
megtalálhatja a személyiségéhez leginkább illőt. Ha nem tudunk választani, előbb
gondolkodjunk el, milyen típusú tevékenységeket preferálunk (egyéni, társas,
dinamikus, lassabb, zenés vagy csendes stb.), milyen érdeklődési körünk van amibe beleillene a sport (salsa, karate, stb), milyen a habitusunk (jóga vagy kick-box). Ezek ismerete megkönnyíti a választást. Csak halkan jegyzem meg, hogy lehet, hogy vidéken nincs olyan széles választék, de bicikli vagy focipálya ott is van, aminek az esetek 90%-ban van salakpálya a szélén. Továbbá sok vidéki városban is van uszoda. A nagyokban több is. Ismerek sok-sok olyan embert (szerencsére) akik meló, több gyerek, kutya, nagymama, cukorbetegség, miegymás mellett járnak edzeni. Mert megoldják. Az időhiányra csak annyi a kommentem még, hogy a heti 168 órából 2-3-at ne tudjon valaki sportra áldozni, nem hiszem el. Több időt elvesz a Szulejmán meg a mittudomén mik mennek mostanában a tévében. 168-ból 3 óra, az tudjátok mennyi? Egy hétnek az 1,7%-a. Tudjátok mennyi tölt egy átlag magyar tévézéssel hetente? Elájultam mikor olvastam: több, mint 30 órát!!! A pénz szokott még kifogás lenni (igen, néha nemcsak kifogás, vágom). A futás pl ingyen van. A biciklizés is. A gyerekkel játszóterezés is. A túrázás is. A kutyasétáltatás is. Valóban, egy erobikóráért vagy uszodabérletért fizetni kell, de egy doboz cigi meg 1000 Ft. Nem is mondok erről többet.
Szóval csak és miután már elmondhatjuk magunkról, hogy szinte
mindent kipróbáltunk, terepfutottunk és jógáztunk, zumbáztunk és
crossfitteztünk, úsztunk a gyerekkel (vagy amíg a gyerek az úszótanfolyamon nyomult) és túráztunk, lovagoltunk és thai chi-ztunk és semmi nincs
már amit – akár érintőlegesen – nem próbáltunk és egyik sem tetszett, sőt maga
a sportolás élménye sem ad semmi pozitívat számunkra, és elfogadjuk magunkat
úgy, ahogy vagyunk, továbbá felkészültünk hogy nem leszünk aktív időskorúak,
hanem majd ülünk egy karosszékben naphosszat, akkor sincsen semmi baj, szabad
országban élünk, és ha engem kérdeztek mindenki azt csinál amit akar. Nem
akarok és nyilván nem is fogok senkit akarata ellenére meggyőzni arról hogy
sportolni milyen jó, és mégha néha közben nem is annyira jó mikor zihálva
köpjük ki a tüdőnket, utána a semmivel sem összhasonlítható büszkeség és
jóérzés mindent megér. Külsőségekről direkt nem beszélek, hogy mellesleg még jól is fog kinézni az ember tőle, mert a szépség szubjektív. Nem kezdem el sorolni a sportolás pozitív hatásait mert
mindenkinek már a fülén folyik az épp aktuális 10/50/100-as lista, de aki nem
veszi ezt komolyan az kezdjen el egy jó orvosgárdát találni idősebb napjaira, meg nyisson egy önkéntes egészségpénztári számlát... Lesz munkája a következő évtizedekben a gyógytornászoknak, az egyszer biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése