Speed of Love

Egy úriember megosztotta velem az elméletét nemrég, miszerint létezik a speed of love. Ami mégpedig tudományosan alátámasztva a következő: az az ideális sétálási sebesség, ami a megfelelő hölggyel a komfortérzet netovábbja, és a világ végéig tudnál menni vele, és sosem akarsz megérkezni... Nagyon ideális gondolat, mondhatnám andalító. És persze természetesen, nyilvánvalóan, létezik is ilyen. Néha. Egyszer. Persze lehet, hogy azzal az egyetlen szerencsés alkalommal, amikor beleszeretnek abba a megfelelően 100%-ig ideális nőbe. Vagy nem. Nem hiszem, hogy ha valaki megfelelő, akkor azzal ezután csak ezzel a sebességgel fogtok sétálni. Annyira kiszámíthatatlan az élet és annyi különböző helyzetet, találkozást és szituációt dobhat, hogy nem hiszek már a sablonokban és az "ideális"-ban. Mi az ideális? 195 centi, barna haj, versenyzői sportmúlt, agrármérnök? Vagy 168 centi 52 kiló, HR-es, nagy cicik, fitos orr? És? Akkor illegális lesz beleszeretni egy 179 centis szakállas úszóedzőbe? Vagy a 180 centi magas villamosvezető lányba? Meg sem adjuk az esélyt mert nem illik az előzetesen felállított keretek közé? Miért is? Persze, létezik az ideális, de szerintem azt az aktuális helyzet hozza, nem az előzetes elvárások. El kell engedni az elvárásokat, mert feleslegesek. Nem lehet valaki boldog egy -teszemfel- nála alacsonyabb, vagy fiatalabb pasival? Vagy egy olyan nővel akinek mondjuk gyereke van? Miért? Ki mondja? Nem értem, miért ragaszkodnak emberek az előre kigondolt képhez, és ha találkoznak valakivel akivel bár meglepően jó, és megvan az összhang meg a kémia, mégis engedik elmenni mert valamiért nem illik az előzetes képbe. Egyébként férfiak és nők is csinálják ezt, de az én agyam nem veszi be. Az, hogy nincs előzetesen kifinomult részletes képed, még nem jelenti azt, hogy mindegy, bármivel beéred. Inkább azt jelenti, hogy nyitott vagy, és igényes, hogy megválogatod, de előítélet nélkül, hogy kivel állsz szóba. 

Nem hiszek továbbá a sablonokban sem. Hogy csak úgy lehet sikeres kapcsolatot kiépíteni, hogy magassarkúban randevúzol, kecsesen kacagsz és véletlenül sem kérsz sört 40 fokban mert az nőietlen, nem izzadsz mert azt a nők nem csinálják, intelligensen és kacéran csacsogsz, majd a hatodik randiig nem engeded a lépcsőházadba sem (mert ugye az igazi férfi az nyilván hazavisz/hazakísér) mert hadd epekedjen a férfiállatja, ha igazán akar úgyis hív, ha meg nem akkor nyilván csak benne lehet a hiba és szüljön sünt. Nos, miután mindezeket betartottad, és szigorúan a hetedik randin adtad oda magad neki, amikor is a Cosmopolitan-ban fellelhető összes pózt bevetetted (mondjuk azért kellett a 7 randi mert addig csak nyújtottál esténként, hogy meg tudd őket valósítani, mert nyilván annyira kell még a végére a fejenálló kutyapóz mint malacnak a zsebóra), és természetesen ettől elalélt az alany, na akkor minden oké, és onnan már csak a halál választhat el... MIÉRT?!? Nem lehet papucsban sörözve szerelembe esni? Nem lehet előbb őrületeset szexelni és utána beszélgetni és rájönni, hogy érdekel a másik? Nem lehet a futópályán izzadtan rátalálni valakire? Vagy mondjuk epekőműtét után beleesni a szomszéd szobában fekvő vakbeles és normális esetben sármos, de első találkozás alatt leginkább zöld arcú fiatalemberbe?

Szerintem, ahogy idősödik az ember, csak annyit tud bizonyosan megmondani, hogy mi az, ami véletlenül sem jöhet szóba. Ami nem fér bele. És nem olyan dolgokra gondolok, hogy mondjuk 2 centivel alacsonyabb nálam. Bár lehet, hogy valakinél ez véresen komolyan kizáró ok, de az szerintem fura, inkább csak kifogás-szagú. Itt olyanokra gondolok (persze most nyilván túlzok, de lehet hogy nem) hogy szabadidejében sintértelepen dolgozik, kígyót/pókot tart a lakásában, vagy szélsőjobboldali tüntetésekre jár. Persze itt van olyan is, hogy valaki nem hajlandó olyan férfival/nővel ismerkedni, akinek gyereke van. Bár, ezügyben nem ítélek el senkit, mert én pl nem szeretnék sosem olyannal ismerkedni aki kijelenti hogy ő márpedig biztos, hogy nem akar sosem gyereket. Na ez egy kizáró ok, igen. Ezekhez viszont kötelező ragaszkodni. A kizáró okokat pontosan tudni és betartani muszáj. Ezt jelenti többek között saját magunk megismerése, és tisztelete. Ha nem, az saját magunk meghazudtolása, márpedig senki kedvéért nem szabad meghasonlani magunkkal. Azon a koron meg már túl vagyok, hogy azt gondoljam hogy én bárkit meg tudok változtatni. Pedig, mostmár tudom, hogyha nagyon akarnám, talán meg tudnám. Csak már nem akarok megváltoztatni senkit. Inkább el akarom fogadni a rossz tulajdonságait, megmutatni neki az én rossz tulajdonságaimat, és a kettőnk tulajdonságait összerakva kihozni a legjobbat. Mert mindenki megérdemli. Mindenki egyedüli és különleges. Senki sem kategorizálható be előre, hogy ideális-e vagy sem. Ha menet közben kiderül, hogy nem, az más. Mindenkinek jár, hogy pont annyira értékesnek és szerethetőnek tartsák előre is, mint amennyire saját magunkat kell annak tartani, még ha vastag is a derekunk, őszülünk vagy horkolunk. És... mindenki megérdemli, hogy előzetes korlátozások és előre - nélküle - meghozott döntések és ítéletek nélkül próbálják ki vele -  ha már...-, hogy megy-e együtt a speed of love.